TorrentTéka

Vélemények filmekről, tévéműsorokról, nem több.

A Hunter Killer küldetés

Nem vagyok az az ember, aki szívesen ekézi a magyar filmes címadást, de A Hunter Killer küldetés mindenképp alkalmas némi szekunder szégyen kiváltására, annak ellenére, hogy nem is akkora marhaság eredendően, mert ugye az eredeti cím is "Hunter Killer", de ez így akkor is rémesen hangzik, én inkább akkor elmentem volna B-filmes irányba, hogy például Dühöngő tenger, vagy Rettegés a víz alól, ilyesmik, de hát ezen már nem lehet változtatni. 

Hogy előre szaladjak, maga a film egyáltalán nem rossz, sőt kifejezetten szórakoztató, persze a helyén kell kezelni, mert ez alapvetően egy elég bugyuta B-film, ami csak azért nem érződik teljesen másodligásnak, mert van benne pár értékelhető, vagy mondjuk inkább neves színész. A készítők is érezhették, hogy itt nevek nélkül ez egy videótékás, alsópolcos film lenne (oké, nincs már videótéka), ezért beleerőltették szegény Gary Oldmant, akinek van benne nettó 4 perc szerepe, ráadásul ez a szerep tökéletesen felesleges, ha minden Gary Oldman jelenetet kivágnánk, akkor se történne semmi sem, legfeljebb másfél perc üvöltözés, és két perc hülyén nézés maradna ki. Meg fél perc, ahol Gary Oldman áll valahol.

hunter.jpg

A történet is rémesen butácska, látszik, hogy manapság egyre nehezebb globális ellenfelet találni, mivel a film kínai koprodukció, így gonosz kínaiak nem lehetnek, az arabok rém elcsépeltek, ráadásul az arabokról nem a tengeralattjáró meg a tengeri flotta ugrik be először, tevéket meg nehezen lehetett volna bezsuppolni a cselekménybe, Észak-Korea mostanában már nem akkora mumus a tengerentúlon, ráadásul Kiméknek nincs sok humorérzékük, Az interjún se röhögtek teli szájjal ugyebár. És itt nagyjából el is fogytunk, ha tengeri haderővel rendelkező gonosz nagyhatalmakról van szó, a zsák alján maradtak az oroszok, velük egyébként se felhőtlen az amerikai viszony, meg már van múltja a gonosz oroszoknak film ügyileg, úgyhogy ők a rosszfiúk. Annyiban finomítva lett a helyzet, hogy nem az orosz elnök a hunyó, hanem egy puccsista tábornok, aki foglyul ejti az orosz elnököt, és egy amerikai (plusz egy orosz) tengeralattjáró kilövésével próbál világháborút beindítani, mondjuk hogy ez neki, vagy bárki másnak miért jó, az nem derül ki, plusz a renegát tábornok szakasztott úgy néz ki, mint Bertino tábornok a Taxi 1-ből, így aztán bazi nehéz komolyan venni. 

Ez tehát az alaphelyzet, innentől két szálon futnak az események, egyfelől van a Gerard Butler-féle tengeralattjárós vonal, meg a szárazföldi kommandós szál. Előbbiben Butler egy egy-vagyok-közületek figura a tengeralattjárón, aki hangsúlyozottan nem arisztokrata, agyoniskolázott fickó, hogy bazi szimpatikus lehessen a legénységnek, meg nekünk is. Nem értek a katonai előmenetelekhez, de hogy hogy lett egy egykori szerelőből kapitány, az nem tiszta, ahogy az sem világos, hogy egy ilyen érzékeny és fontos küldetéshez miért ő lett kiválasztva, mikor kapitányként ez az első útja, de valószínűleg a figura kedvelhetősége volt a fontosabb. A másik szálon négy keménytökű kommandós van, akik épp valahol kommandóztak, amikor átvezénylik őket a messzi orosz Kola félszigetre, hogy ott folytassák. Mindeközben az amerikai katonai vezetésnek egy NSA tiszt súg ezt-azt, mondjuk ezt már el is hiszem, plusz ez a tiszt kb az egyetlen nő a filmben, így lehetett női szereplőt betuszkolni. Ja meg persze az elnök is nő, filmben manapság már csak nő vagy fekete lehet, nincs is ezzel baj. 

A cselekményről részletesebben felesleges beszélni, kiszámítható minden, ugyanakkor az akciók rendben vannak, üresjárat szinte nincs is, ha a logikát és a valóságot két órára a sarokba dobjuk, akkor remek mulatság ez az egész, ráadásul a végét sikerült egész normálisra faragni, egy kifejezetten katartikus végjátszmában győz a jó, de nem feltétlen úgy, ahogy gondolnánk, szóval ez nagyon rendben van.

hunter2.jpg

Ugyanakkor a "majdnem kirobban az új világháború, de egy tengeralattjáró bátor legénysége és kapitánya ezt megakadályozza' alműfajt a Vörös Október már magáévá tette, nyilvánvalóak a nyúlási pontok, illetve az összes bevett tengeralattjárós toposz is ellövésre került (mélyre merülés, vízibombák, beroppanó hajótest, veszélyes manőver a tenger alján, stb), újdonság e téren sincs sok a filmben. Sajnos egyébként is kevés igazán jó, és ténylegesen a tengeralattjárót a középpontba helyező film van, az említett Vörös Októbernél is csak helyszín meg eszköz a víz alatti hajó, talán a Das Boot és az Atomcsapda kivételével nincs is "tisztán" tengeralattjárós film, persze a Merülés a félelembe is végig tengeralattjárón játszódik, de csak mert az egy klausztrofóbiás horror, és a Phantom is hasonló, de az meg pszichothriller, játszódhatna bárhol. Az U571 meg sima kalandfilm, ráadásul Bon Jovi játszik benne, hanyagoljuk. Ja, a Kurszkot meg még nem láttam. Mindezt csak azért írom, mert ha valaki a Hunter Killert tengeralattjárós filmként szeretné nézni, csalódni fog, annak ellenére, hogy van benne. 

Akciófilmként viszont megállja a helyét, a több vonalon futó cselekmény biztosítja, hogy nem válik unalmassá, maguk az akciók élvezhetők, a színészek előtt nem volt nagy színészi kihívás, így azt teljesíteni sem volt nehéz, mondjuk Oldman tekintetén látszik, hogy hol a pénzem, aztán hadd lépjek le innen. Azt mondjuk meg kell említeni, hogy Michael Nyqvist az egyetlen, aki valódi színészként tűnik fel, az általa formált orosz kapitány az egyetlen összetettebb, valódi érzéseket kifejező figura. Ez egy olyan film, amit nem kell komolyan venni, meg sokat várni tőle, és akkor a nyilvánvaló ostobaságokon túllépve két fölösleges órára pont jó program. Az IMDB-s 6.6 pont tökéletesen helytálló.

IMDB

A bejegyzés trackback címe:

https://torrentteka.blog.hu/api/trackback/id/tr514933498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása